Elképesztő dolog történt két hete, ezt nyilván mindenki tudja, aki legalább hozzám hasonlóan követi a napi eseményeket: felbukkant egy szakállas nő, akire úgy hivatkoznak, hogy Szakállas Nő!!! Nem tudom, hogy temessem el magamat dühömben, amiért nem ismertem fel két év alatt, hogy a nagyközönségnek igénye van egy szakállas nőre, vagy örüljek neki, hogy itthon tartottuk a miénket, mikor oldalra nézek és azt látom, hogy éppen egy elszáradt rózsa leveleit rágcsálja dudorászva. Tény, ami tény: facebook-os kommenttel bizonyítható, hogy én már tavalyelőtt nyáron rávilágítottam Irma szakállára (le is baszott érte a Piri, de mit finomkodjunk? A szakáll az szakáll.), nőnek meg elvileg nő, bár még mindig nem vitték el szkennelni, pedig nem vérzik a nyomorult. Gyakran hisszük, hogy igen, mert rá szoktak izgulni férfiak, de kizárólag mélynövésű, szőrös idióták, akik az orrukkal is alig tudnak a punika közelébe jutni, hadd ne folytassam. Rég volt már a Luidzsi, heréje se volt, na.
Szóval a Stücc amellett, hogy a mini férfiak perverz obszessziójának tárgya, szülinapos is. Most lett kétéves, természetesen mindenki kifejezte hódolatát a szépséges kisasszonynak, nem is szülinapja volt, hanem szülihete. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek oka is volt: senki nem emlékezett rá, hogy pontosan melyik nap a Nap. Bele volt írva az első oltásijába, de Muter, aki sok szempontból az anyák gyöngye, viszont nem egy összeszedett teremtés, azóta hat másikat is elveszített, nyilván azért, mert bármiféle igazolványról az az egy dolog jut eszébe, hogy hogyan lehetne bele viccesen megpaintelt fényképet tenni, ahelyett, hogy kitalálna neki egy biztos helyet, ahogy a felnőttek szokták felelősen. Mindegy, megbüntette a jóisten, mert a macintosh-on nincsen paint, utálják is egymást. Fatert eleve hagyjuk, valószínűleg meg tudnám győzni róla, hogy már van jogosítványom, csak a másik farmerom zsebében maradt. Pedig nincs is farmerem, mert nem hordok nadrágot. Mert kutya vagyok. Értitek. Mindegy.
Azt akartam csak elmondani, hogy zsinórban négy napja ünnepeltük már Dagit, Muter minden nap mondta valakinek, hogy huhú, ma van Irma szülinapja!, pedig lövésünk nem volt, csak élvezték a rivaldafényt, mármint a két nő. Ez pedig akkor lett teljesen egyértelmű, amikor végre eltelt egy teljes, szüli mentes nap, aztán a Susa néni, aki valamilyen tekervényes módon az Irma nagymuterja, egyszercsak kiírta az internetre, hogy boldog szülinapot Irmának és a testvéreinek(???). Paff. Mindegy, legalább ezt is tudjuk.
Én a magam részéről felköszöntöttem, mert nyilván eljött az a pont, amikor kénytelen voltam végiggondolni az érdemeit, mert már annyi szó volt erről, hogy éreztem, hogy ez egy muszáj. Tök meghatódtam, egyébként. Biztos azért, mert én nem annak a hosszúlábú topmodellnek látom Stüpit, mint a többiek (bár élvezem az előnyeit, például néha beállok alá, ha mondjuk esik az eső), hanem a kis bébi űrlénynek, aki mindig mást csinál és máshogy, mint ahogy az társadalmilag és civilizációsan elvárható lenne. Ahogy szellőzteti az agyát, meg mikor telefonál, meg amikor szétesik a koordinációja és oldalanként használja a lábait, nem felváltva... Cuki. Most is bekönnyeztem, na.
Azt mondjuk nem állítom, hogy telesírtam a párnámat, mert egyik nap sikerült annyira túlvezérelnie magát, hogy csak szétrágta Muter legkedvencebb piros cipőjét. Hiába kértem, hogy legalább egyen meg egy csizmát, most úgyis jön a nyár, az mégse fog kelleni, nem lehetett meggyőzni, mert rátört valami lánygyermeki mánia, egy rúzst is megevett volna, ha közben nem jön meg a Száva néni, és nem jelenti Muternak, hogy megint faszseggűek volTUNK.
Jézusom, valaki nagyon ugat a bukaresti drogosokról szóló doksiban a tévében, megyek csekkolni.
