Még mindig tart a tél, amit mi valamiért folyamatosan igyekszünk egy átmeneti állapotként felfogni, Muter vissza is számlál (még 45 db nap van hátra), hiába próbálom foganatosítani, hogy egyrészt ez egy komplett évszak, másrészt lényegében le se esett még a hó. Amikor igen, akkor Stünczivel vadat korcsolyáztunk a Normafán éjszaka, de az is csak addig volt vicces, amíg hazafelé be nem szorultunk egy busz mögé. Ez önmagában még egyáltalán nem lett volna probléma pölö nekem, mert legalább tovább mélázhatok olyan dolgokon, amik igazán fontosak (amellett persze, hogy sajnos Püninek is több ideje van félhangosan tovább fogalmazni a Pogácsareppet, újonnan ugyanis gengszter-hiphoppernek készül, de erről majd később); Fater viszont, aki azért várja a tél végét, hogy motorbiciklire pattanhasson újra (illetve először vásárolnia kell egyet, úgyhogy - nyugalmas kamaszkorom érdekében kérlek titeket! - járjatok sokat a Kertbe meg a Klubba, és igyátok le magatokat ott a sárga földig, köszi!), szóval neki annyira nem jött be, hogy negyvennel csorogtunk a busz mögött. Már szinte kibukkant a Déli Pályaudvar, hallani lehetett a sihuhuzását (na jó, nem teljesen), mikor Fater nem bírta tovább, és bevágott a busz elé. Ahogy a minket megállító rendőrbácsi megállapította, nem lett volna mindezzel baj, ha nincs ott a záróvonal, meg nem kilencvennel történik az előzés. Meg ha Faternél van jogosítvány. Vagy Muternál bármilyen irat. Mivel senkinél nem volt semmi, csak Muter talált egy hónapok óta érlelődő, penészvirágos, kvázi kukacos velőscsontot a kesztyűtartóban a forgalmi mellett (nekünk csomagoltatták el valahol, nem tüneményesek?), ezért felmerült, hogy mindannyiunkat bevisznek és előállítanak (ez mit jelent? Hova? Ez olyan, mint mikor Muternak azt mondta valaki, hogy be fog futni. Hova? Ez mind ugyanaz a hely? Csak én nem tudom, hogy hol van? Kitaszított vagyok valami titkos körből? MIÉRT?). Akkor ezen annyira bepöccentem, hogy olyanokról beszél ez a fiatalember, amiket én nem értek, hogy eszembe jutott a lángoló Párizs meg Vincent Cassel, úgyhogy kicsúszott a számon egy fakkdöpolisz. Azt kell mondanom, hogy meglehetősen félelmetes lehetett a fellépésem akaratom ellenére is, mert onnantól nagyon nagyvonalúak voltak, nem is történt semmi, csak Fater bediktálta az adatait, a rendőrbácsi pedig elheherészett azon, hogy reméli, azért van jogosítványa. Hmm. Persze az is valószínű, hogy néhány perc alatt összerakták, hogy nem akarják az éjszaka jelentős részét a négyesünkkel tölteni, szóval mindenkinek így volt jobb, Fater pedig másnapra egész saga-vá szőtte a harcias megszólalásomat.
Visszatérve a télre, ebben az egészben az a bizarr, hogy villamosozni kell, mert a Muternak nincsen Blokkosatója se. Normálisan akkor, ha valaki villamosra száll, akkor leül, ácsorog vagy mászkál, mindenesetre nincs olyan szabály, baszomfaszom, hogy kussolnia kell. A Stüpinek és nekem viszont alapból fel kell húzni a szájkosarat, mivel süt rólunk, hogy elképesztően veszélyes fenevadak vagyunk. Az egész olyan, hogy ül egymás mellett két szado-mazo-denevérkutya, mivel a nagy fület (szerintem) kifejezetten kihangsúlyozza ez a divat, a nem jó módon. Persze az ész a fontos, nem a haj, a dolgok meg így is a normális kerékvágásban mennek: ülök, nem csinálok semmit a csöndes sztrájkon kívül, a nénik pedig odadörgölőznek, aztán búbozgatnak, hogy milyen okos és ügyes vagyok. Ezt vajon honnan a fenéből szűrik le?! Nem minden szegletét értem a világegyetemnek.
A tömegközlekedésben annyi jó van, hogy a múltkor például megnézett a buszmegállóban a Tamás Gáspár Miklós, akit én kicsit később ismertem fel, és mire visszamentem hozzá beszélgetni, megjött a busza. Híres emberekkel egyébként abszolút körül vagyok véve, például rendszeresen találkozom a Ferencz bácsival, aki filmművész, és egy csodálatos portrét is készített rólunk Stüpivel, mikor éppen egy Hajós Alfréd nevű bácsi aláírását kellett vacogva tanulmányozni egy házon, és ezzel a Ferencz bácsit is be kell sorolnom abba a kategóriában, hogy kedves, kedves, de ésszerűség és logika (és kegyelem) nincs sok benne, mert a Margitszigeten például futkározni kell, nem falak előtt álldogálni. A Ferencz bácsinak egyébként van egy felesége és egy kislánya, akik tudnak gurulni, ezt a saját szememmel láttam, esküszöm!! Meg két fia is van, akik ugyanolyan labdafilek, mint én, ami megnyugtat, mert mindig megnyugtat, ha tudom, hogy nem vagyok egyedül a világban a szenvedélyeimmel.
Ha már itt tartunk: sajna a korral jár, hogy az ember már nem tud minden beérkező impulzus felé annyira nyitottan állni, mint akkor, amikor még fullosan hajtja az ifjonti hév, és az, hogy egyre érettebb vagyok, abból is látszik, hogy fény derült a tubafóbiámra. Én egyszerűen nem bírom elviselni ezt a mély dörmögést. Annyira felbassza az idegrendszeremet már az is, ha valaki (=Fater) elkezd utánozni egy tubát, hogy - mindenkori fogadalmaim ellenére - képtelen vagyok uralkodni magamon, amin ők röhögnek, persze. Még. Bezzeg a Stünczike rácsfóbiája mély tiszteletben van tartva; kerülgetjük is a rácsokat úton-útfélen.
