Bázeg, hát mindenki úgy várta a meleget, remélem, most boldogok. Talán említettem már, hogy nekem aztán tök mindegy az időjárás, elvagyok a tajgán is, de heló, azért határa mindennek van. Kilépek a lakásból, esküszöm, fulladni kezdek. Muterék persze örülnek, mert kifulladunk hamar, de nem kezdek vitába olyannal, akinek rendes hónalja van, amivel izzadni is tud. Tőlem lehet parodizálni a nyelvlógatást, mindenesetre én vagyok a Major Svarceneggere, nem Fater. Egyelőre. Persze a szegény Stünczike tényleg kicsit túlzás; aggasztóan reális lehetőség, hogy rálép az egyébként pompás-rózsaszín árnyalatú nyelvére, de hát ő hőhullámos, most pont a Stünczike ne lenne hőhullámos, de tényleg? Stünczike fizikuma egy rejtély, szerintem most már annyira hosszú, hogy az eleje meg a vége nem tud egymással kommunikálni, valószínűleg ez a magyarázat mindenre. Azért gondolatai természetesen továbbra is vannak, tegnap például oda lyukadt ki, hogy önértékelési problémái vannak, mert túl vékony. Szeretne homokóra alakú lenni. Mondtam neki, hogy Irmalin, egyetlen társam az életben, az oké, hogy nagy segget akarsz, de szerinted a te nyolc melleddel mégis milyen homokórára tudnál hasonlítani? Vajon válaszolt? Nem, nyilván, elment telefonálni az ufóival. Ma pedig lecövekelt egy óriásplakát előtt, amin egy hölgy mosolygott misztikus arccal és rózsaszín hajjal. Szóval sejtem a következő kört, Stünczike talpig pink szőrben, muhahahahahaha.
Amúgy még tart a fennforgás, ami alatt továbbra is Budán rohadunk, talán holnap megkönyörül valamelyik, aztán átvisznek végre a Kertbe. Csak ott most betonoztak, aztán a kedves verzió szerint nem akarták, hogy a kis talpacskáink megsérüljenek, a valóság viszont az, hogy Gábor bácsi közölte Faterral: minden kutyalábnyom egy százalékába fog kerülni, már ami a tulajdonrészét illeti. Ha ilyesmire sor kerül, ragaszkodni fogok egy független bíróság előtt zajló tárgyalásra!
Azért az Átriumban se felháborítóan szar, csak ki vagyunk kötve, ami olyan szinten méltóságon aluli, hogy ha nem lennék őszinte típus, az első dolog lenne, amit nem vallanék be (jó, a szarhányás után talán a második). De oké, ne császkáljunk jobbra-balra, ez itt egy kultúrközpont meg blablabla. Én csak annyit próbálok elmagyarázni Muternak, hogy egy kanapét, legyen oly báj, biztosítson. Annyira kellemetlen a földön ülve fogadni a végtelen rajongást, mert az persze itt is hömpölyög, mint szar a csatornában. Ráadásul látják a kínjainkat, ezért pláne csücsörögnek; a végén még alapítványt hoznak létre a megsegítésünkre, ez rangon aluli! Persze azért remélem, hogy egy kanapéra való összegyűlik. Majd.
Viszont itt van Károly úr, akit még a Kertből ismerek. Van neki egy csodapálcája. Tollnak álcázza, aztán teljesen váratlanul kilő vele egy labdácskát. De az a csodálatosan megfejthetetlen, hogy a labdát nem lehet elkapni!!! Magától visszaugrik a Károly úrhoz. Hogy csinálja?! Hogy csinálja a Károly úr?! Döbbenet. Ma nagyon sokat foglalkoztam ezzel, tudományosan is, de főleg tapasztalatilag. Sajnos nem jutottam messzire. Úgyhogy azért még be kell jönnöm párszor. Bár tegnap ünnepélyesen megejtettük a szezonnyitó slagozást a Kertben, Fater, Puttymann Dzsó, Poszi bácsi és én, nagyon intim volt az egész. Ahh, igen. A Kert...