Mindenki megnyugvására ezennel bejelentem, hogy nem, nem hagytuk el a Kertet. Mindössze annyiról volt szó az elmúlt egy-két hétben, hogy Faterral két különböző projekten dolgoztunk, és ilyenkor jobb elkerülni a konfrontálódást. Nem azért, mintha hinnék az egész falkavezér-marhaságban, de a férfiaknak olykor szükségük van egyedül töltött időre. Most, hogy átlagosan másfél menstruáló nővel élek együtt, azt kell gondolnom, hogy a nőknek is.
Mindenesetre tegnap diadalmasan visszafoglaltuk a minket megillető helyeket, ki-ki a sajátját, ugye. Marha sok új alkalmazott van, és azt gondolom, hogy nekem, mint leendő örökösnek, fontos rajta tartanom a mutatóujjamat (faszom se tudja, hogy nekem van-e olyan...?) a történések ütőerén. Úgyhogy igyekszem bölcsességet és megfontoltságot sugározni azzal, hogy visszarázódásként először a megfigyelő szemszögét foglalom el. Éppen ezen a bárszéken.
Hogy a Stünczike mindezalatt mit csinál, arról tényleg halvány fogalmam sincs, hálistennek.
