Tudom, hogy kicsit drámaian zártam az előzőt, de mostanában elég sűrű hangulatingadozásaim vannak. Kikészített a tüzelés, úgy is, mint lakótársat és úgy is, mint férfit. Tudom, hogy mindig mindent igyekszem általános derűvel szemlélni, de szerintem soha senkinek a (meg nem lévő) heréire annyi utalás még nem érkezett, mint az enyéimre mostanában. Muter, aki siratja a "gyönyörű, szőrös kis mogyorókat" (akkor minek vágattad le, bazmeg?!), Fater, aki siratja az elmúlt férfiasságomat (akkor miért az olasz tengerparton kávéztál ahelyett, hogy megakadályoztad volna, bazmeg?!), plusz MINDENKI más, aki valami érthetetlen okból nagyon szeretné látni az Irmával közös utódainkat. Még csak az kéne, jesszusom. De tényleg. Én amúgy már elfogadtam, hogy mindenféle identitástól mentes entitás vagyok (igen, ezt fogadtam el), nem is hiányoznának azok a kurva herék, ha nem hozná fel kétpercenként valaki. Stüpi is ki lesz miskárolva, hiába suttognak, mikor erre terelődik a szó (kétpercenként), nem most jöttem le a falvédőről. Ő még nem jött le a falvédőről, szóval nem vágja. Nem igazán lehet vele erről beszélgteni, pedig próbáltam felelős idősebbként leülni vele, hogy akkor szaporodás, meg gyermekvállalás. De elég hamar elkalandozott egy frissen kidobott banánhéj után, aztán közölte, hogy szeretne egy pónilovat csillámos sörénnyel; így baromi nehéz. Csak remélni tudom, hogy nem ejti teherbe egy random törpe udvarló, mintegy véletlenül. Mert ne legyenek kétségeink, látom a jövőt: én szaladgálhatok majd a cumisüvegekkel, meg a felmosószettel, amikor éhesen pisálnak be a kis korcsok, Stüpi meg majd hengergőzik valami réteken.
Hogy kerülne rétekre? Áá, tényleg kivagyok idegileg. Szerencsére azért még vannak lélekmelengető pillanatok. Tegnap például elmentünk megünnepelni, hogy a Reisz bácsi éppen századik éve forgatja a filmjét (vagy valami ilyesmi), és ott volt szinte az összes nő, akit megesz a fene értem. Alap, hogy Veronika néni szagúan jöttem haza, sőt, csekkolom, de szerintem még mindig kitart az illatfelhő. Nóra nénivel, aki messze a legkedvesebb hölgyismerősöm, nagyon megnyugtató és mély beszélgetést folytattunk a közelmúlt eseményeiről, gyakrabban kellene találkoznunk. Annamária néni, akivel szerintem hasonlítunk, hozta a szokásos Porcikaszagot, és üzentünk annak a macskának Irmával az Annamária néni nadrágján, hogy egyszer még összefutunk. És voltak Zágon meg Kristóf bácsik is, akiknek Dagi egyszerre mászott bele az ölükbe, mert rám akart tromfolni, miután felmásztam a Veronika nénire. És persze mindenki fotózott és meg volt hatva, hogy mennyire tudom, hogy mikor hova kell nézni és hogyan, de hát ismerjük el: ebből élek.
