Hát, de, de, úgy volt, hogy szerdán jelenkezem, csak aztán mindenféle történt.
Elmentünk nyaralni, mert megállíthatatlanok vagyunk. Az természetesen alap, hogy az időjárás elromlott, mert mindig elromlik, mikor elindulunk pihenni. DE, kis szomorkodás után - mivel motorcsónakázni mentünk volna valami tóra, mert tavaly óta a lapátfogásról is letettek, úgy tűnik, PLUSZ természetesen a Kabrió, amit hosszú és kemény munkával sikerült kivakarni a szarból, nyilván megint lerobbant, hálistennek közel a Laci bácsi műhelyéhez - abba a zseniális ötletbe lovalták bele magukat, hogy a Blokkosatóval fogunk menni ide-oda, ami egyben majd hálószobaként is funkcionál, mert olyan nagy a hátsó része. Muter szerint ez a csillagok együttállása, hogy minden elromlott (ti. időjárás és Kabrió), úgyhogy mennünk kell, Fater Muterja szerint égi jel arra, hogy rohadtul meg fogjuk szívni, de természetesen elindultunk. Fater kitakaríttatta a Blokkosatót, mert kicsit markáns volt a Punihányás-illat; a pucoló bácsi odahívta a barátait és a barátai barátait is, hogy ilyet még nem láttak. Aztán én meg még olyat nem láttam, hogy a Blokkosató tiszta és jó szagú, de most olyan. Faterra rátört az akkurátus pakolhatnék is, úgyhogy nagyjából összecsomagolta a lakást, még jó, hogy a Kalapács nénit nem rakta be a kocsiba, hogy néha kiporszívózzon. Felszedtük Mutert, aztán elkezdődött ez a "born to be wild... ööö... hova menjünk?" tekintet.
Először elmentünk egy Szeged nevű városba, ami egyszerűen bűbájos volt! Dóca néni, Muter testvére ott lakik, mert ott tanítják meg neki, hogy hogyan vagdosson szét embereket, ez egy szép foglalkozás, állítólag. Szeged nagyon emberléptékű, ahogy azt Fater üvöltve meg is állapította, mikor kiderült, hogy nincs parkolóautomata, hanem valami lyuggatós papírdarabot kell vásárolni a péknél, azt kell a szélvédő mögé passzintani. Marhára megörültem, mikor lementünk a Duna-partra, aztán kiderült, hogy az a Tisza-part. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire burokban élek itt a belvárosban, faszom se gondolta volna, hogy van másik város, pláne, hogy másik folyó! Kicsit beszaladtam, de egyrészt lefagyott a tököm, másrészt elég durva volt a sodrás, szóval úgy döntöttem, abbahagyom a vagánykodást, úgyis sötét volt, meg csak Stüncz volt ott.
Este aztán totális eksztázis volt, hogy most alvóhelyet kell találni, jujj, aztán Fater be is parkolt egy elhagyatott útra, aminek az egyik oldalán cölöpökön álló házikók voltak (megmagyarázhatatlan, tiszta sci-fi), a másik oldalán pedig egy hatalmas, kivilágított gyár. Én csak annyit kértem, hogy guruljunk arrébb egy bokorhoz, mert ilyen fényben nem tudok aludni, de aztán ezek ketten megvilágosodtak, hogy az nem egy gyár, hanem egy óriási komplexum, amiben nagyon magasról lehet lecsúszdázni medencékbe. Úgyhogy ott maradtunk, "mert ez csodálatos", szépen befeküdtünk a Blokkosató hátuljába, ahova Fater frankón áttelepítette az ágyukat. Mondjuk ott volt némi nézeteltérés, hogy ezután azért ők elvárták volna, hogy nyugiban aludjunk, pedig azt minden normális ember tudja, hogy ilyen esetekben kell a ház- (illetve Blokkosató-) őrzés, mi pedig Irmával nagyvonalúan magunkra vállaltuk ezt a feladatot első körben, de nem köszönték meg.
Másnap megint találkoztunk Dóca nénivel egy tejivó bárban (wow...), ahova minket nem engedtek be, úgyhogy nem is kommentálnám a dolgot. Aztán folytatódott a sikerszéria, mert elmentünk Ópusztaszerre, hogy majd ott szaladgálunk, de iszonyatos vihar lett, úgyhogy a szép Ópusztaszeren minket kiraktak ázni, aztán miután megkergettünk egy közepes méretű pónicsordát, inkább visszaraktak vizesen és kalászba panírozva az autóba, megnéztünk két részt a vicces sorozatból és hazamentünk Szegedre. Mivel Muteréknak az lett a koncepciója - mert anélkül nem élet az élet -, hogy majd ilyen csúszdaparkokban fognak fürdeni minden nap, el is indultunk befelé, de mi jeleztük Stünczikével, hogy köszi, nem. Persze, nyilván színes műanyagcsövekben akarok kúszni emeleteken keresztül, hogy aztán a klór kicsípje a szememet, esetleg megfakítsa a bundát. Jó, Putyika nyilván szerette volna megnézni a gyerekmedencét, de emlékeztettem rá, hogy nemsokára már egy éves lesz, úgyhogy összeszorította a fogait és azt mondta, szarik a csúszdákra. Így maradtunk az autóban, végre játszhattunk vezetőset felváltva, aztán elterpeszkedtünk hátul és megettük a dugicsoki készletünket.
Másnapra átmentünk egy Debrecen nevű városhoz, mert amellett van a Hortobágy, ami végre kielégíthette volna Fater puszta-fixációját. Éjszaka egy erdőben aludtunk, nagyon romantikus volt, még vihar is kerekedett, mi pedig majdnem megfulladtunk a párától, de jó volt, csak jöttek a szúnyogok, akiket Putyi természetesen szóra bírni próbált, Muterék pedig kiirtani. Szóval sétáltunk a városban, aminek a közepén van egy erdő, meg két stadion, az egyik be volt zárva, a másikat pedig még építette egy Orbán Viktor nevű bácsi, ha jól értettem. Remélem, nem egyedül építi, mert ahhoz azért baromi nagynak tűnt, fárasztó lehet a daruk között szaladgálni is. Nekem Debrecen is nagyon tetszett, nem értem, hogy itt a Várban miért nincs ennyi erdő, teljesen értelmetlen!
Faterék itt is bementek egy csúszdás helyre, nem mondom, hogy nem szorongtunk kicsit Stünczivel, hogy beszorulnak az egyik csőbe, aztán vezethetünk egyedül át a Hortobágyra. De visszatértek, csak aztán sajnos nagyon hamar telefonált Muter másik tesója, András bácsi, hogy a Nagymuter fejében lévő szalagokra valaki kötött egy masnit, ez pedig - úgy tűnik - nagyon nagy baj. Annyira nagy, hogy szegény Blokkosatónak száznegyvennel kellett minket hazavinnie. Azóta Muter állandóan sír, Fater nagyon komolyan intézkedik ide-oda, Stünczike meg nem érti, hogy mi a baj a masnikkal.
