Tivadar - Isten ajándéka

Mivel a Tivadar eltűnt a süllyesztőben, most én írok.
Úgyis gonoszkodik csak azon, hogy micsoda terveim vannak a jövőmet illetően, pedig én akkor is művésznő leszek, nem pedig "művésznő", ahogy ő mondja. És ez most már azért is teljesen biztos, mert példaképem is van: a Krizsó néni, akinek van rendes neve is, sompolyogva megkérdeztem a Mamitól, és Annamari néninek hívják. Ő az, aki éppen vemhes, de csak egy kölyökkel. Ahhoz képest egészen óriási a hasa, de nagyon szépen gömbölyű, nem olyan kiskölyök formája van. Lehet, hogy egy nagyon nagy labda fog belőle hirtelen kipottyanni, csak nem tudom, hogyan. Ezt felírom, meg kell kérdeznem Papit, hogyan szedik majd ki az Annamari néniből azt, ami belé szorult. Azt már kérdeztem, hogy hogyan szorult bele, de a Papi olyan homályosat válaszolt, plusz a Brúnót is belekeverte valahogy, akivel még a szívcsakrán találkoztunk; nem nagyon értettem, hogy a Papi mit akar mondani. Ó, Brúnó! Már szinte el is felejtettem, pedig mennyire gyötört engem a bánat miatta! De az már jó rég volt... legalább egy hete... vagy ilyesmi.
Azért nem baj, hogy a Brúnóval mégse lett köztünk mély lelki tárcsa, mert most a karrieremre kell koncentrálnom. Szeretnék már nagyon fiatalon sikereket elérni, ezért mindennap skálázom Papival, meg énekeljük, hogy láláláláló. Azért, hogy egyszer majd olyan szépen tudjak énekelni, mint az Annamari néni.
Ő egy elég nagy színésznő és az emberek mind szeretik, mert tudják róla, hogy milyen nagy színésznő. Arról szólt az előadása, hogy együtt akart énekelni egy másik nénivel, aki régóta a barátja volt. A másik néni viszont nem jött el, mert összeszedett valami bacilust. A másik néni tivadarszínű volt, Afrikában lakott, ami egy teljesen másik hely, olyan, ahol meleg van és zsiráfok, azt mondta róla Mami. Szegény Annamari nénit nagyon sajnáltam, hogy nem jött el a barátnője, pedig ő még így is vállalta a koncertet, hogy ennyire nagyra nőtt benne a kölyök vagy labda vagy valami, de hát ha valaki beteg, akkor beteg, nincs mit tenni. Nekem is volt már torokgyulladásom meg krónikus hányásom is.
Na, de azért az előadás nem romlott el teljesen, mert a tivadarszínű beteg barátnő megjelent egy nagy nagy képernyőn. Egészen hasonlított az Annamari nénire egyébként, csak a színe volt más. Próbáltam megkérdezni a Papit, hogy szerinte is hasonlít-e, de lepisszegett, mert színházban voltunk, meg mondta, hogy hát hogy hasonlítana, hát más a színe. És tényleg más volt. Közben az Annamari néni énekelgetett, ami szerintem nagyon szép volt. Meg kicsit táncolt is, de ami a legjobb volt és ami miatt igazán szeretnék én is nagy színésznő lenni, hogy legalább háromszor átöltözött! Mindig nagyon szép ruhái voltak, mert volt leopárdmintás, meg fehér, meg kék is! Szóval mindig nagyon csinos is volt, bár én a helyében felvettem volna egy rózsaszínt is vagy lilát.
És az előadás végén a tivadarszínű néni élőben is kapcsolható volt skype-on és mondott mindenféle jó tanácsot az Annamari néninek, aztán elment zenét hallgatni és dudorászni. De én tudtam, hogy ezek olyan jó tanácsok, amik nekem is szólnak, mert az igazán nagy művészet az ad a közönségnek, amikor megnézi a darabot, hogy aztán több legyen. Mármint a közönség. De nem több közönség legyen, hanem belül több legyen a közönség.
És én egészen biztosan több lettem az Annamari néni szép melódiáitól, meg a tivadarszínű néninek az életétől, úgyhogy most már ők a példaképem!