Tivadar - Isten ajándéka

Tegnap volt a születésnapom, ezért úgy döntöttem, ismét pennát ragadok, vagy hogy mondják ezt. Két éves lettem, ami nektek talán infantilisnek tűnhet, de esetemben ez már a férfikor kapuja. Egyébként nyilván nem tudjuk, hogy valójában mikor születtem, de Muter visszaszámolt kettőt az október 8-ról, mikor elhozott az Illatos úti gettóból. Mert én ilyen mélyről jövő vagyok, ugyebár, de ezt már kifejtettem korábban.

Mostanában nagyon sok minden történt, ami mind-mind méltó lett volna a megemlítésre, mert eltűnt Irma és megkerült, aztán voltunk nyaralni, ahol rommá csípték a szúnyogok a pöcörőt, aztán a fennforgás a tetőfokára hágott és végül Muter beköltözött a Száva néniékhez. A budai béke után egy kicsit tartottam tőle, hogy már sosem szokom meg újra Pestet, de szerencsére sikerült! Ebben nagy szerepe van a Száva néninek és a Gergő bácsinak, akik itt fel-le mászkálnak és az otthonosság érzetét teremtik meg folyamatosan. Például a Száva néni (aki nem szereti, ha néninek hívják, Putyika pedig természetesen éjjel-nappal megy utána, mert legújabban kitalálta, hogy ha nagy lesz, Száva néni lesz, ezért állandóan megy a "Száva néni... miért van ez és miért így és miért nem máshogy??"), szóval ő, ha otthon van, akkor vagy kalapokat kalapál, vagy egy ugrálón ugrál. Szerintem ez nagyon megnyugtató. A Gergő bácsi pedig szereti vakargatni a fejemet, ami alapvető a kiegyensúlyozottság-érzetem megteremtéséhez, ezt a tudósok is megmondták. Vagy fáj a háta, de az inkább szomorú. Ma pedig együtt aludtunk, reggel pedig a Gergő bácsi pöttyösen kelt fel és azt mondta, megették a rühök, de nekem ehhez biztos nincs közöm, mert fantasztikus nyakpántom van az ilyesmi ellen. Még világít is. Mondtam a Gergő bácsinak, hogy szerezzen magának is egyet, tuti működik. Vízálló.

Egyébként mindennél döglesztőbb ez a nyár (mondjuk esetemben a "mindennél" az konkrétan a tavalyit jelenti, de az is elég), Stüncz életéért minden éjszaka imádkozunk. Olyan, hogy megáll egy ponton fújtatva, aztán két óra múlva felébredsz, ő meg még mindig ugyanott van és még mindig fújtat. Ráállítottunk egy ventilátort, amivel először elég bizalmatlan volt, de most már szeret előtte kéjelegni. Azért persze még fújtat tovább. Muter szerint ki fog ugrani a szíve. Én azt mondom, kicsit sokszor téma a Stüczike belsőséges élete, mert most megint előjött a punizás is, hogy tudniillik nem nyílik ki neki. A Száva néni sikeresen megfejtette, hogy ÉN tehetek a punika állapotáról, mert én egy eunuch vagyok, a Stünczike pedig lélektanilag hasonult hozzám. Egyrészt nem tetszik nekem ez az eunuch-dolog, másrészt nehogy már én legyek a felelős azért, mert Putyi nem megy el fűvel-fával. Se. Egyébként ha már itt tartunk, halkan hozzátenném, hogy talán a környezet se dobja meg annyira a promiszkuis hajlamokat, mivel az egyik oldalunkon egy óvoda lakik (rágnám azokat a furulyákat eléggé), a másikon pedig apácák sétálnak ki-be, és Stünczit mindig is vonzotta a kiteljesedett szellemi lét. 

Amúgy mostanra teljesen belezavarodott a jövőképébe, szerintem balerinának már nem viszik el, mert óriási (de ezt nem mondom neki, nyugi), énekesnőként, hogy is mondjam, nagyjából elérte azt, amit a képességei megengednek. Most van a színészkedés, amitől odavan, azt még meglátjuk, hátha felfedezik a tusolós filmben. A kukázás még mindig megy, a vadászatban viszont kiemelkedő. Természetesen nem Stünczről beszélnénk, ha ezzel tisztában lenne. Például állítja, hogy a kiscicát, aki később súlyos műtéti beavatkozásra és hosszan tartó ápolásra szorult, csak megcsikizte, semmi több. Ja. Tegnapelőtt pedig egy pillangóval játszott olyan nagyon-nagyon sokat, hogy a kis pillangó a végére annyira elfáradt, hogy soha többet nem kelt fel. Stünczi egy darabig noszogatta, aztán megsértődött és elment, mert "őt senki nem szereti igazán". 

Most mennem kell, mert fontos, hogy a Száva néni beteg lábujját óránként leápoljam. Mindig nagyon feljajjdul a pontmasszázsnál, de megmondtam neki, hogy Száva néni, ez egy nehéz gyógyulás lesz, el kell viselned a fájdalmat, én a javadat akarom.

Belenézegettem a Tivadar blogjába, és láttam, hogy meg akarja írni azt, hogy hogyan lettem színésznő a valóságban is. Az eddigiektől eltérően most megkértem szépen, hogy hadd írjam meg akkor már én, mivel én voltam ott.

Szóval ez az egész felfedezésem úgy volt, hogy már hónapokkal ezelőtt megkért a Rév Marci bácsi, hogy néhány fényképet készíthessen rólam. Hiába mondtam, hogy én még növésben vagyok, legrosszabb kamaszkor, van rálátásom a dologra, higgye el, satöbbi, nem hitt nekem, úgyhogy teljesen zavarban voltam az egész miatt és alatt. Utólag főleg, mert a nyilvánosságra került képen még kisebb a fejem, mint amivel számoltam, szóval totális lebőgés, pláne a Tivadar mellett. Önmagában attól komplexusos vagyok, hogy a Tivadarral kell állandóan mutatkozni, akit mindenki imád és az Univerzum remekművének tart egyszerre. Pláne szét vagyok, mióta kinőtt a bibircsók, de ezt most inkább még nem is mondom el.

Szóval a Mamit hívták fel, hogy kellene szerepelnem a filmben. Nem is volt vacillálás, hogy most akkor a Tivadar legyen vagy én, mert kifejezetten engem kértek. Onnantól nagyon ideges voltam, mert igazi szereplést még nem csináltam sose. Az, hogy Papival mindig készülünk a közös fellépésre, az egy dolog, mert azt otthon csináljuk, meg többnyire egyedül skálázok, aztán ha van valami számom kész, azt megmutatom neki, mint a Kakadalt is. De a színésznőség teljesen más, mert ott csomóan néznek rögtön. Mami mondta, hogy ne aggódjak, csak jó alaposan nézzem át a szerepemet. Szóval én nem nagyon aludtam előtte, mert átnéztem a szerepemet jobbról balra és balról jobbra. Meg próbáltam előképeket találni az életemből, olyan eseményeket, amikből ihletet meríthetek a helyes karakterábrázolásra. A Tivadar persze leszarta, mert neki be lett ígérve a tavazás Papival. Nem is bánom, mert így legalább elmélyedhettem magamban. És még én telefonálok az ufókkal, persze!

Annyira bonyolult egy ilyen sztárélet, hogy külön körém kellett fonni a napot úgy, hogy Papinak el kellett engem sétáltatnia Mamihoz a nap közepén. Csak engem. Ilyen nem nagyon van, ezért mindig azt hittem, hogy eltűnt a Tivadar, pedig nem. Mikor odaértünk a Mamival, akkor ott volt az összes Marci bácsi, akit ismerek. Meg még egy csomóan, de nem vágtam meglepődött fejet, mert Mami előre mondta, hogy ez egy nagyszabású produkció. Voltak még ott mások is, de nekem kiemelkedő volt a szerepem, amiről most már lerántom a leplet: egy kutyalányt kellett játszanom, akit éppen samponoznak! A Mami volt a Samponozó, úgyhogy most mindenki hiheti, hogy ehhez nem is kellett színészkedés, de kellett, mert amúgy szinte sose fürdök kádban. Most ne gondoljon mindenki rosszra: azért nem, mert minden este rendesen végigpucolom magamat, én egy igényes nő vagyok. Vagy leszek, vagy mi. 

Bele kellett ülnöm egy kádba, aztán egyszerűen nem történt semmi borzasztóan sok ideig. Annyi ideig, hogy el is aludtam a kádban, egy bácsi meg is kérdezte, hogy kitömött vagyok-e, a Mami meg azt válaszolta, hogy igen. De a bácsit nem lehetett átejteni, mert látta, hogy veszem a levegőt a lelkemnél. Addig amúgy jól éreztem magam, mert kint forróság volt, a kádban viszont hűvös. Aztán viszont elkezdődött a samponozás, amit - szerintem - egész sokáig a legteljesebb színészi alázattal viseltem, de valamiért nyolcvanhétszer kellett ugyanúgy samponozódni, amitől nagyon elkezdtem szorongani. Hiába dicsértek, akkor is azt éreztem, hogy valamit nem jól csinálok. Úgyhogy háromszor is elindultam kifelé, hogy megtaláljam a filmrendezőt, hátha nem meri nekem mondani, hogy elrontom a dolgokat. Mindig akkor indultam, mikor az egyik bácsi azt mondta, hogy tessék!, de kiderült, hogy olyankor pont nem szabad elindulni. Ki érti ezt? Mami mindig visszarakott a kádba.

A végére már olyan illatos voltam, mint soha senki, akivel találkoztam, úgyhogy akkor meg attól kezdtem el szorongani, hogy a Tivadar majd meg se fog ismerni. Közben bejött egy csomó másik kutya is, mert ez egy ilyen filmalkotás, hogy nagyon sok benne a kutyaszerep; de egyikükkel se tudtam beszélgetni, mert mind el voltak foglalva a szerepükkel.

A végén kaptam dinnyét a Mamitól, ami finom volt, Papi pedig megígérte, hogy a premierre kapok egy új nyakpántot strasszal.

Na, hát ilyet még nem basztam, hogy ennyi minden történik kicsi idő alatt. Most nézem a blogot, hogy május közepén írtam utoljára. Mintha tegnap lett volna! Persze nem tegnap volt, mert tegnap ugyanez volt, mint ma, leszámítva, hogy ma írok.

Szóval ott tartottam, hogy a Nagymuter fejében összetekeredtek a zsinórok, ami azóta is így van, úgyhogy a Nagymuter most nem otthon lakik, hanem másik két nénivel egy nagy házban. Az egyik néni folyton ül, a másik néni folyton a szemét dülleszti. Állati ijesztő, szegény Nagymuter. De ő nincs beszarva, hanem inkább vidám és mondogat mindenfélét. Stünczi úgy érzi, hogy a Nagymuter a lelki tárcsája, annyira megértik egymást mostanában. Nem mondtam neki, hogy... nem mondtam neki semmit.

A lényeg, hogy közben úgy döntöttek, hogy mégis legyünk inkább elvált szülők gyermekei. Én erre már nem is mondtam semmit, ha reális vagyok, eddig is belefulladhattam volna az önsajnálatba, úgyhogy ez már igazán nem osztott vagy szorzott. Mindenki kicsit lehangolódott, mert a köz szerint Muter és Fater a debilitási skálán valami teljesen hasonló koordináta körül bolyonganak, de hát ez van. Tudom, tudom, túl lazán fogom fel a dolgokat, de ez csak álca. Főleg, mert segítenem kell Putyman Dzsónak, akiről azért most már mindannyian tudjuk, hogy érzelmi téren nagyjából annyira strapabíró, mint a barna bácsi a filmben, amiben az összes csontja el tud törni egy pöccintéstől. Úgyhogy mint idősebb, illetve mint férfi, most tartom magam. 

Gyorsan utánaolvastam a szakirodalomban (ti. gyermekpszichológia, mert a stünczológia egyelőre elég gyéren kutatott ág), szóval próbálom fenntartani a biztonságot Putyi életében, egyelőre teljesen sikertelenül. Mivel mindenki három helyen dolgozik, plusz Muter össze-vissza lakik, mi meg ide-oda vonszolódunk, kábé annyira kiszámíthatóan, mint a meteorológia mostanában, eleve eléggé mínuszból indulok. Próbáltam felkészíteni Stünczit, hogy talán Muter és Fater között egy darabig majd feszültség lesz, ami miatt mi is konfliktushelyzetek közepén találhatjuk magunkat, de minden rendben lesz, nagyon szeretnek minket, meg blablabla. Stünczike bólogatott, de akkor is bólogatott, mikor már rég befogtam, szóval önálltatás lenne azt gondolni, hogy közben nem az ufóival telefonált igazából. Ráadásul Faterék egyáltalán nem csináltak semmi ilyet, sőt. Maximum annyi látszik, hogy még mindig nagyon szeretnek minket. Humm.

A szakirodalom átolvasása után éppen beleringattam magam a leendő lelki sérüléseimbe, amiket majd méltósággal fogok viselni, mikor felébredtek a hajnali részegségből és közölték, hogy elmegyünk tavazni. Imádom a tavazást. A válás egyébként tök jó dolog, mert amióta válnak, ide-oda kabriózunk, ligetezünk, ilyesmi. Reméltem, hogy elkezdenek majd versengeni a kegyeinkért, hogy a bíróságon megnehezítsék a döntésünket. Előreszaladtam.

Szóval, múlt héten voltam Faterral és a Nagymuterral tavazni egyszer, Irma addig színésznő volt Muterral, majd mutatok képet (höhö). Állati volt, sokat szőkültem, rengeteget úsztam, ami egészséges, aztán mikor elfáradtam, feltaláltam, hogy tulajdonképpen a vízben is bele tudok feküdni a Fater ölébe. Kicsit ki volt akadva, amit nem teljesen értek, mert azért ha belátóak vagyunk, felismerhetjük, hogy én kutya vagyok, ergó néhány műveletnél muszáj használnom a körmeimet. Ez nem választás kérdése. Ez még hétköznap volt, szombaton viszont elmentünk együtt a Tisza-tóhoz, amit Fater már lepróbált előtte. Végre kiderült, hogy nem véletlenek sorozatáról van szó, hanem valóban el vagyunk átkozva, mivel a teljesen random nyaralás is úgy alakult, hogy mire az érdemi nyaralás elkezdődhetett, addigra zuhogni kezdett az eső. Szóval ott találtuk magunkat egy mellékág nevű helyen egy zöld motorcsónakban, egy nagyon extrás jégesőben. Szuper volt (nem), ilyenkor eszembe jut, hogy lehetnék akár szobakutya is. Muter imádkozás vagy káromkodás helyett eksztatikus boldogsággal belevetette magát a vízbe, ahol aztán vakon matatva fetrengett, mert belezuhogott az eső a szemébe. Fater nyilván ugrált utána, engem meg elkezdtek baszogatni, hogy miért hisztériázom a csónakban. Próbáltam elmondani, hogy azért, mert az energiakészleteimet pont eléggé lemeríti az értük való aggódás, mind fizikai (alul hínár, felül vihar, középen vadvíz), mind szellemi (az előbb felsoroltak tökéletes ignorálása) értelemben, de nem sikerült átadni az üzenetet, mert valóban hisztérikus voltam. Fater azt érezte megoldásnak, hogy visszamászott a csónakba és kidobott belőle. Nem hiszem, hogy olvasta a szakirodalmat. 

Stünczi eközben csöndesen üldögélt, ami már akkor is gyanús volt, utólag nézve olvasnunk kellett volna a jeleket. Ami ezután történt, azt majd megírom mondjuk holnap, addig is szóljon, aki tud kellemes otthont Muternak, de olyat, ahova mi is mehetünk, ha éppen átvonulhatnékunk van a Várból!

Hát, de, de, úgy volt, hogy szerdán jelenkezem, csak aztán mindenféle történt.

Elmentünk nyaralni, mert megállíthatatlanok vagyunk. Az természetesen alap, hogy az időjárás elromlott, mert mindig elromlik, mikor elindulunk pihenni. DE, kis szomorkodás után - mivel motorcsónakázni mentünk volna valami tóra, mert tavaly óta a lapátfogásról is letettek, úgy tűnik, PLUSZ természetesen a Kabrió, amit hosszú és kemény munkával sikerült kivakarni a szarból, nyilván megint lerobbant, hálistennek közel a Laci bácsi műhelyéhez - abba a zseniális ötletbe lovalták bele magukat, hogy a Blokkosatóval fogunk menni ide-oda, ami egyben majd hálószobaként is funkcionál, mert olyan nagy a hátsó része. Muter szerint ez a csillagok együttállása, hogy minden elromlott (ti. időjárás és Kabrió), úgyhogy mennünk kell, Fater Muterja szerint égi jel arra, hogy rohadtul meg fogjuk szívni, de természetesen elindultunk. Fater kitakaríttatta a Blokkosatót, mert kicsit markáns volt a Punihányás-illat; a pucoló bácsi odahívta a barátait és a barátai barátait is, hogy ilyet még nem láttak. Aztán én meg még olyat nem láttam, hogy a Blokkosató tiszta és jó szagú, de most olyan. Faterra rátört az akkurátus pakolhatnék is, úgyhogy nagyjából összecsomagolta a lakást, még jó, hogy a Kalapács nénit nem rakta be a kocsiba, hogy néha kiporszívózzon. Felszedtük Mutert, aztán elkezdődött ez a "born to be wild... ööö... hova menjünk?" tekintet.

Először elmentünk egy Szeged nevű városba, ami egyszerűen bűbájos volt! Dóca néni, Muter testvére ott lakik, mert ott tanítják meg neki, hogy hogyan vagdosson szét embereket, ez egy szép foglalkozás, állítólag. Szeged nagyon emberléptékű, ahogy azt Fater üvöltve meg is állapította, mikor kiderült, hogy nincs parkolóautomata, hanem valami lyuggatós papírdarabot kell vásárolni a péknél, azt kell a szélvédő mögé passzintani. Marhára megörültem, mikor lementünk a Duna-partra, aztán kiderült, hogy az a Tisza-part. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire burokban élek itt a belvárosban, faszom se gondolta volna, hogy van másik város, pláne, hogy másik folyó! Kicsit beszaladtam, de egyrészt lefagyott a tököm, másrészt elég durva volt a sodrás, szóval úgy döntöttem, abbahagyom a vagánykodást, úgyis sötét volt, meg csak Stüncz volt ott.

Este aztán totális eksztázis volt, hogy most alvóhelyet kell találni, jujj, aztán Fater be is parkolt egy elhagyatott útra, aminek az egyik oldalán cölöpökön álló házikók voltak (megmagyarázhatatlan, tiszta sci-fi), a másik oldalán pedig egy hatalmas, kivilágított gyár. Én csak annyit kértem, hogy guruljunk arrébb egy bokorhoz, mert ilyen fényben nem tudok aludni, de aztán ezek ketten megvilágosodtak, hogy az nem egy gyár, hanem egy óriási komplexum, amiben nagyon magasról lehet lecsúszdázni medencékbe. Úgyhogy ott maradtunk, "mert ez csodálatos", szépen befeküdtünk a Blokkosató hátuljába, ahova Fater frankón áttelepítette az ágyukat. Mondjuk ott volt némi nézeteltérés, hogy ezután azért ők elvárták volna, hogy nyugiban aludjunk, pedig azt minden normális ember tudja, hogy ilyen esetekben kell a ház- (illetve Blokkosató-) őrzés, mi pedig Irmával nagyvonalúan magunkra vállaltuk ezt a feladatot első körben, de nem köszönték meg.

Másnap megint találkoztunk Dóca nénivel egy tejivó bárban (wow...), ahova minket nem engedtek be, úgyhogy nem is kommentálnám a dolgot. Aztán folytatódott a sikerszéria, mert elmentünk Ópusztaszerre, hogy majd ott szaladgálunk, de iszonyatos vihar lett, úgyhogy a szép Ópusztaszeren minket kiraktak ázni, aztán miután megkergettünk egy közepes méretű pónicsordát, inkább visszaraktak vizesen és kalászba panírozva az autóba, megnéztünk két részt a vicces sorozatból és hazamentünk Szegedre. Mivel Muteréknak az lett a koncepciója - mert anélkül nem élet az élet -, hogy majd ilyen csúszdaparkokban fognak fürdeni minden nap, el is indultunk befelé, de mi jeleztük Stünczikével, hogy köszi, nem. Persze, nyilván színes műanyagcsövekben akarok kúszni emeleteken keresztül, hogy aztán a klór kicsípje a szememet, esetleg megfakítsa a bundát. Jó, Putyika nyilván szerette volna megnézni a gyerekmedencét, de emlékeztettem rá, hogy nemsokára már egy éves lesz, úgyhogy összeszorította a fogait és azt mondta, szarik a csúszdákra. Így maradtunk az autóban, végre játszhattunk vezetőset felváltva, aztán elterpeszkedtünk hátul és megettük a dugicsoki készletünket. 

Másnapra átmentünk egy Debrecen nevű városhoz, mert amellett van a Hortobágy, ami végre kielégíthette volna Fater puszta-fixációját. Éjszaka egy erdőben aludtunk, nagyon romantikus volt, még vihar is kerekedett, mi pedig majdnem megfulladtunk a párától, de jó volt, csak jöttek a szúnyogok, akiket Putyi természetesen szóra bírni próbált, Muterék pedig kiirtani. Szóval sétáltunk a városban, aminek a közepén van egy erdő, meg két stadion, az egyik be volt zárva, a másikat pedig még építette egy Orbán Viktor nevű bácsi, ha jól értettem. Remélem, nem egyedül építi, mert ahhoz azért baromi nagynak tűnt, fárasztó lehet a daruk között szaladgálni is. Nekem Debrecen is nagyon tetszett, nem értem, hogy itt a Várban miért nincs ennyi erdő, teljesen értelmetlen!

Faterék itt is bementek egy csúszdás helyre, nem mondom, hogy nem szorongtunk kicsit Stünczivel, hogy beszorulnak az egyik csőbe, aztán vezethetünk egyedül át a Hortobágyra. De visszatértek, csak aztán sajnos nagyon hamar telefonált Muter másik tesója, András bácsi, hogy a Nagymuter fejében lévő szalagokra valaki kötött egy masnit, ez pedig - úgy tűnik - nagyon nagy baj. Annyira nagy, hogy szegény Blokkosatónak száznegyvennel kellett minket hazavinnie. Azóta Muter állandóan sír, Fater nagyon komolyan intézkedik ide-oda, Stünczike meg nem érti, hogy mi a baj a masnikkal.

Hát, volt most egy kisebb filmszerepem, főleg ezzel voltam elfoglalva. Mutert felkérték, hogy kérjen fel, én pedig igent mondtam. Most mit játsszam az agyamat, hát belefért az időmbe, ennyi. Szívesen teszek szívességet feltörekvő művészeknek, csak értsünk egyet a koncepciót illetően - ezt szoktam mondani. Ez most tökéletesen megvalósult, mert az volt a feladat, hogy egy domboldalon alakítsak szaladgáló kutyát. Nem akartam mondani a fiúknak, hogy "fiúk, hát ezt azért én csípőből..." mert tényleg utálok nagyképűnek tűnni, plusz azért láttam én már néhány dolgot Muter mellett, aztán tudtam, hogy az ilyen szerepeknek is van komplexitása. És volt is, mert ide-oda kellett mennem, állandóan instruáltak, baromira kellett koncentrálnom, hogy mindig jelbe álljak. De nem volt olyan nehéz a szerepben maradni, mert volt egy csomó elszórt száraz pizza, meg bogarak, meg kis izék, ezek abszolút inspiráltak az izgága kutyalétre. 

Tegnap este volt a premier a Kertben, valami falakra vetítették ilyen plexiken keresztül, esküszöm, nem értem, de nem volt egy Vesztend. Én sajnos lemaradtam, kilenc körül lövik a pizsit, ettől eltántoríthatatlan vagyok, mert ma is jöttünk dolgozni. És egyrészt nem szállhatok el egyetlen szereptől, másrészt teljesen rossz lett volna, ha a Stünczike itt a fiatalkorú másnaposságban tántorog a napsütéses betonon.

Ami persze aztán nem történt meg, mármint a napsütéses beton, sőt, most meg elkezdett esni az eső a monitorra, úgyhogy be kell csuknom a gépet, nehogy úgy járjak, mint Máté bácsi és Laci bácsi a Pepitaköves Átriumban, aztán megbüdösödjön és szétbarnuljon a konnektor. Holnap nyaralni megyünk, alap, hogy tönkre baszódott az időjárás.

Csövi, szerdán jelentkezem!

Jujj, hát megnyílt a Kert. Először véletlenül azt írtam, hogy megnyalt, ami igaz is, mert rengeteg gond volt vele, ezért nem is jutott időm a blogolásra egyáltalán. Irtóztató mennyiségű dolgot kellet ki- és bepakolni, szétszedni, összerakni, elrendezni, fel- és átszerelni, meghajtogatni és összecsavarozni. Megcsinálták a betont is faszányosra, de csak én meg a Babó bácsi törődtünk vele rendesen, ez pedig sajnos nem volt elég, mert hiába téptük a szánkat, hogy slagot neki!, a többiek leszarták, úgyhogy kibújtak a kavicsok. Mindegy, aki szakember, az úgyis érti.

A lényeg, hogy a Kerttel minden rendben, a nyitóbulira teljesen kikészültünk Putyikával, inkább otthon maradtunk és hallgattuk a blues-t, de azóta rendesen dolgozunk dupla műszakokat: egyrészt délelőtt felügyeljük a takarítást és a Szent Slagot, meg a standolókat, meg Zsármi néniéket, hogy megy-e minden rendesen; aztán délután szoktam dumálni a vendégekkel, mert én tudom, hogy Fater mit ért Tulajdonosi Nézőpont alatt. Nekem nincsenek százalékaim, de egy napon Faterék is elmennek Tahitire nyugdíjas-otthonba (vagy agyvérzést kapnak még előtte, ami statisztikailag egyelőre valószínűbb), úgyhogy akkor majd a nyakamba szakad a vállalatbirodalom. Megint elkalandoztam, mert a lényeg az, hogy nekem mindenkihez van egy kedves szavam. Ez annyira szimpátiát vált ki amúgy, hogy, a mélynövésemet kompenzálandó, úgy vagyok mostanában lokalizálható, hogy ahol sok nő cuppog, ott vagyok én a kupac alatt. Tegnap például ez egészen kiemelkedő szintre fajult, mert átéltem életem legerotikusabb élményét azzal, hogy egy pár piros fodorral körített női kebel között találtam magamat. Egészen elképesztő volt, együtt vacsoráztunk a Vörös Kebeltulajdonossal, aztán készült néhány közös fotó, amit dedikáltam volna, csak kicsit rontotta a hangulatot, hogy a háttérben éppen szegény Theon Greyjoy-nak dugtak egy kést a körme alá, aztán nagyon kiabált. Én nemtom, mért bántják annyit azt a szegény fiút, de nem jutottunk közelebb a válaszhoz, pláne úgy nem, hogy Stünczike totál lost in space lett, szóval mindenki elindult keresni, aztán megláttak belőle egy szeletkét, ahogy a földön lapul. A Stünczike különben mostanában belekényelmesedett ebbe a matrica-létbe. Az mondjuk bébikora óta szokása, hogy minden átmenet nélkül lebassza magát a földre, de úgy, hogy egy gyengébb idegzetű rokon már rohanna a repülősóval, pedig semmi baja, csak az úgynevezett kecs meg báj, az nem csordul túl benne. Viszont amióta kitört a jó idő, azóta pláne nyomja, hogy összeroskad egy ponton, aztán soha többet nem kel fel. De tényleg, konkrétan nem lehet összeimádkozni, még az egyezményes 'hiphoppal' se, pedig az a közös jel, magzatkorunk óta. Én valószínűleg úgy születtem, hogy Fater azt mondta Muternak: hiphopp!

Apropó születés, Irmalinnak nemsokára jön a napja, "az egyes", hogy őt idézzem. Stenem, milyen vén már ő is! Mondanám, hogy nemsokára elviszik a háztól, de egyáltalán nem úgy áll a helyzet. Egyrészt kezdem gyanítani, hogy ez az egész tüzelés dolog csak szívatás volt, mert rohadtul nem történt semmi, pedig fél éve huhognak, hogy a Stünczike most már egészen biztosan kezdi. De nem. Másrészt ennek van valami köze a közösüléshez, tegnap pedig egy elég apró férfi próbálta megközösülni a Stünczit, de csak a térdhajlatát lökdöste a pöcörőjével, az Irma meg értetlenül nézegetett meg bokszolt hátra, aztán inkább úgy tett, mintha nem venné észre. Mellékesen megjegyezném, hogy én férfiasan védtem az ártatlanságát, bár tényleg nem volt rá szükség, csak ha hokedli is lett volna a közelben, ami nem volt. Az állatorvos szerint amúgy lassan múlik a kölyökszaga, amit én a legutóbbi időket tekintve egyértelműen kölyökbűzre módosítanék, ha már, mivel Putyi előszeretettel hengergőzik bele bármibe, legyen szó halhulláról vagy lógolyókról. De még az is lehet, hogy meg kell ultrahangozni a bendőjét. Muter elmondta, hogy ez olyan, mintha Stünczike átvilágítható lenne, mire én felvilágosítottam, hogy Stünczike AZ, ha nem vette volna észre, kábé két centi a derékbősége. Mindenesetre valami méhecske is van a dologban, ami vagy belerepült a Stünczikébe, vagy nem. Én nem tudok semmit, max azt, hogy a múltkor nagyon kergetett egyet a kiserkély ablakánál.