HTML

Tivadar - Isten ajándéka

Friss topikok

  • simonlevy: Te Tivadar, nem úgy volt, hogy szerdán jelentkezel itt a blogodon?! Hogyan fogsz így dzsilliárdoka... (2013.05.17. 17:33)
  • Nancy Spungen: Ó az az ördögi elkaphatatlan tollból kirepülő labda. Ezek szerint téged is megtréfált. Legközelebb... (2013.04.23. 20:35)
  • SimonLevy: Tivadar, nem lesz folytatás? Nagyon tetszik amiket írsz! (2013.04.03. 20:03)
  • Nádori: Tivadar, szóljál már a Muternak, hogy vegye fel a telefont, vagy jelentkezzen vagy valami. (2013.03.21. 18:44)
  • Nancy Spungen: Kert az jó lesz végre, addig is tornatermi foglakozás a Moziban. Amúgy én sem érzem annyira ezt az... (2013.03.18. 12:26)

orvosi_1411548016.JPG_1280x1280

Nyugodt szívvel állíthatnám, hogy ez a hangulatos kép a szokásos évi seggbevaló alkalmából készült, de akkor embereset hazudnék. Valójában az egyáltalán nem szokásos seggből való utáni megkönnyebbülés első percei örökíttettek meg. Muter és Fater már vállt vállnak vetve szomorkodtak a leendő hullám felett, de szerencsére a Pélidoktorurat kemény fából faragták, nem ijedt meg egy rojtosra fosott ánusztól. Amíg otthon törpejártam reszketve, komolyan felmerült, hogy esetleg mérgezés áldozata lehetek. Ez annyira szívbemarkoló gondolat volt, hogy azonnal vizionálni kezdtem a felháborodásról, ami majd futótűzként terjed el a Kert és a Klub törzsvendégei között, akik aztán spontán menetet alkotva torlaszolják el Budapest főbb csomópontjait, talpig barnában, szimbolikusan lobogó fülekkel. Bár ez nem tudom, mennyire valósítható meg spontán, ruházkodásban a barna annyira nem népszerű szín. Mindegy.

Szóval - a helyzetemhez mérten szerintem teljesen érthetően - éppen újabb és újabb ormait hódítottam meg a nárcizmusnak, miközben az okostelefonok már égtek a kezekben. Muter gyomorból sóhajtva hadarta el, hogy ha valóban megmérgeztek volna, milyen mértékben okádnék mostanra vért, illetve leginkább lennék halott fél napja legalább. Ezt tehát nagyjából elvetettük, de mielőtt visszatértünk volna a szimpla vírusfertőzés unalmas gondolatához, Fater, akivel addig egymáson ültünk, drámai arccal felszólította Mutert, hogy keressen rá a kutyák öngyilkossági szokásaira. Na most. Előfordulhatna, hogy nem vagyok annyira szociálisan érzékeny, a Vizslamentést naponta csekkoló lény, mint amilyen vagyok. Így nem tudnám pontosan értékelni, hogy a mai világban a napi betevő hepidog a gondoskodás csimborasszójának számít. Vagy - Prüttyhöz hasonlóan - csúszhatnék át éppen a nyári bágyadtságból az őszi kókadtságba, alkatilag. De vajon van-e olyan kiábrándult költő, elhagyott szerelmes vagy frissen bukott bróker ezen a világon, aki az önsajnálat dágványaiban dagonyázva arra a következtetésre jut, hogy akkor most halálra fossa magát?! Hogy Iván bácsit idézzem - FOR REAL?

Mindenesetre addig nagyon vigyáztam, amikor jött a roham, akkor elrohantam a szomszéd bejárata elé kilőni, amit ki kell, ezután viszont lelkifurdalás nélkül raktam Fater ölébe a cuccot.

Egyébként azóta jól vagyok, sőt, már másnap jól voltam. A Pélidoktorúr az injekciók után azt mondta, máskor ne zabáljak bele dölgött galambokba, de ötletem sincs, hogy jutott egyáltalán eszébe ez az undorító lehetőség. Fúj.

Címkék: halál öngyilkosság rendelő fosáshányás pélidoktorúr őrjöngő gyász

Szólj hozzá!

img_1527_1407501093.jpg_2370x2239

Ma van. Egyáltalán nem övezi olyan szintű hisztéria, mint néhány hónapja Prüntyiét, de ez külön kérésem is volt. Sőt. Szerintem egy korombeli esetében már evidencia, hogy mellőzni kell az eksztatikus ünneplést. Három lettem. Elképesztő. Korábban úgy néztem egy háromévesre, mint érett, komoly (adott esetben akár komor!) gondolkodású felnőttre. Most pedig... Szétnézek: Kázmér ugyanezt az igát tapossa (vagy mit csinálnak az igával? Húzzák? Vonják? Valaki írja meg, köszi!), Piri még vénebb is nálam. Piri. Ez az évszázad poénja. (Mondom ezt úgy, mintha nem lennék beszarva tőle minden találkozás legelején bébikorom óta, amikor is nő létére inkább belehugyozott a saját ágyába, csak hogy mindenki számára érthető legyen, ki a főnök) Persze nem mondom, vannak mögöttem eredmények, például a Szanfesztivál, meg a sok szórakozóhely, amit nyitottunk, plusz a lassan kiérdemelt helyem a kortárs értelmiség arcképcsarnokában. De egyrészt még mindig egy tacskó vagyok (a szó átvitt, nem pedig konkrét értelmében. Természetesen nem lettem tacskó, az nagyon furcsa fordulat lenne.), másrészt azért be kell látnunk, hogy egyszerűen lecsúsztam a legendás életkorról, amikor meg kell halni. Janis Joplin, Kurt Cobain, Amy Winehouse... mind meghaltak hároméves koruk előtt. Engem a materiális dolgok mondjuk jobban érdekelnek, mint a rockzene, de elmélázni azért elméláztam ma ezen a dolgon.

Visszaolvasva ezt az írást, most úgy tűnik, mintha mégis megkomolyodtam volna. Humm. Prüntyi is sokkal tisztelettudóbb reggel óta. Szinte érzem, ahogy megváltozik az aurám, percről percre, ahogy telik a nap. Bár az érdekes kérdés, hogy vajon egyáltalán ma van-e a szülinapom, mivel ezt akkor senki nem tartotta számon, Muter számolt vissza a Gettóból való kikerülésemből két hónapot, mert azt mondták, annyi idős vagyok. Mondjuk ott azt is mondták, hogy tacskó leszek (a szó konkrét, nem átvitt értelmében). Szóval lehet, hogy nem is ma van a nap.

Ebben az esetben viszont azonnal meg kell keresnem a teniszlabdámat, amit valamelyik anyabaszó már megint eldugott valahova. Pardon.

Szólj hozzá!

img_1973_1406311589.JPG_1852x1852

Aki az Oktogonon sétált ma délután, az élesben nézhetett végig egy idegösszeomlást a la Muter. Egy darabig nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy feldőljön, de aztán leesett a földre a napszemüvege, aminek már régen össze kellett volna egyébként törnie, mert úgy néz ki benne, mint Elton John (és nem a jó módon, ha van ilyen egyáltalán). Ez pedig hirtelen terapizáló hatással volt rá. Az volt a baja, hogy amikor elköszönt a Rudi bácsitól, akivel - és a Robi bácsival, akinek Irma lelkesen csá!-zott, pedig fogalma nem volt róla, hogy kicsoda - előtte együtt zabáltak, mi meg nézhettük, nyilván; szóval a köszönés után mi mentünk tovább a Rudi bácsival. Mindketten. Az Irma is. Mondhatnám, hogy ez azért történt, mert elbambultunk, fontosabb dolgunk volt, összezavarodtunk vagy a faszom tudja, de nem, mert tök szándékos volt.

Ez egy ilyen lélektani meccs, ami ma délelőtt kezdődött azzal, hogy Irma beledörgölőzött valamibe, ami talán korábban valamilyen emlős állat lehetett. Szerintem ez kicsit undorító, bár valahol megértem. Szóval erre nem történt semmi, viszont nem sokkal később én meg beledagonyáztam egy pocsolyába, amitől Muter kikészült. Nem tudom, hogy ezzel mi a baj állandóan, mintha nem olyan társadalomban élnénk, ahol az emberek büszkék rá, hogy elmennek fürdőkbe áztatni a seggüket, de tényleg a római kor óta. Az a legkevésbé sem az én hibám, hogy engem oda nem engednek be, ezért kénytelen vagyok paraszt módon megoldani a saját szórakozásomat. Plusz állati meleg is van. Mindegy, szóval amikor elkezdtem beleforogni a lébe, akkor Muter azt sziszegte a fogai között, hogy meg fog ölni. Nem azért sziszegett, mert szégyellte volna az üvöltözést, hanem mert - őt idézem, természetesen - nem merte nagyon kinyitni a száját, nehogy el találjon kezdeni okádni, annyira másnapos volt. Tudom, hogy már Irma is betöltötte a kettőt, tehát a gyámügy le se szarja a körülményeinket, de mégis elég megalázó olyasvalakivel mutatkozni, aki tántorogva hurcolja magát körbe a Szigeten, aztán meg még neki áll feljebb. Szóval megérdemelte a délutánit. Ráadásul tegnap még csak csütörtök volt, az isten szerelmére! Ma meg még bezár a Cézársöröző, aminek fogalmam sincs, miért van jelentősége, de hát régen volt már az ivós korszakom. Blöáá.

Szólj hozzá!

img_1858_1406189669.JPG_2448x2448

A múltkor Muterral voltunk egy nagyon komoly szakmai megbeszélésen, Muter a Lóci bácsi történeteit hallgatta arról, hogy hogyan kell felszedni a menyasszonyt az esküvőn, mi pedig a Debil kisasszonnyal ücsörögtünk a kövön. Nem mondom, hogy utálom, ha egy ideig nem én vagyok a téma valahol, mert tisztában vagyok vele, hogy a dolgoknak nem minden folyásában vagyok benne, de kicsit azért már kezdett több lenni a soknál a "maraggy-maraggy". És akkor csodálatos dolog történt, ami hónapokra helyrevágta az egómat.

Megjelent egy hölgy, aki annyira zavarban volt, hogy először frankón azt hittem, azért jött szólni, mert foglalás van az asztalra, úgyhogy húzzunk el a vérbe (az se lett volna szar). De nem, pihegve (esküszöm. Esküszöm.) megkérdezte, hogy én vagyok-e A Tivadar. Muter elmakogta valahogy, hogy igen. Erre a nő rámutatott az asztal alatt épp a Megfélemlített és Összehajtogatott Árva Leány az Űrből című produkcióját pantomimező Stüppre: "Akkor... akkor ő pedig Stüncz?". Erre én - lehetőségeimhez képest - harsány röhögőgörcsöt kaptam, persze nem tudom, hogy miért, mert ő valóban a Stüncz; valószínűleg Irmával kapcsolatban ritka az ilyen szertartásos megszólalás. Ami talán szomorú (?). Mindegy. Mivel tök rendesnek tűntek (addigra már ketten voltak), előadtam egy prémium parádét, amivel elég boldoggá tettem őket, azt hiszem. Arról beszéltek, hogy nem tudják eldönteni, hogy elmenjenek segítőnek menhelyre, vagy elhozzanak egy kutyát örökbe. Javasoltam, hogy ebben a sorrendben csinálják a dolgot, közben - itt lehetek őszinte - már láttam magam előtt a Tivadar utca avatását, amíg rá nem jöttem, hogy olyan már van (és egyáltalán nem miattam), úgyhogy marad a szobor. Lovasszobor. (Pónisszobor!!! - üvölti máris az obligát bébinótát mellettem Stüncz, az érett asszony)

Szólj hozzá!

img_1889_1405760074.JPG_2448x2448

Teljesen új életmódra váltottunk; mondjuk eddig se lehetett azzal vádolni, hogy különösebben finnyásak lennénk Püttyel, de most már tényleg átmentünk dzsankiba. Az egy dolog, hogy a finisig leszerveztük Faterral a Szanfesztivált, de most meg a Muter és az Ágota néni tényfeltáró, oknyomozó, felelős munkatársasságát támogatjuk a Bánkitónál, amennyire erőnkből telik. A fenti képet egyébként egyáltalán nem szeretném kommentálni külön, fogalmam sincs, hogy a pónilovaktól hogy a picsába jutott el idáig. Valami van vele, mert még mindig a nyolccsöcsű pamelaanderzon álllapotban van, sunástul. Remélem, nem terhes, mert tényleg nem tudnám hova örökbeadni a bébiket. Akik ráadásul milyen fogyatékkal születnének ebből az életmódból kifolyólag? Stüncz nem felelős édesanya. Á, BAZMEG, Stüncz szimplán csak egyáltalán NEM édesanya.

Egyébként nagyon bírom ezt a lazulást, itt az összes haverom a Kert környékéről, plusz van egy tó, nem kívánhatok ennél többet. És ha igen, az is oké, mert a szokásosnál is lelkesebb tempóban dobálják a labdát, tényleg bárhol, bármikor. Bárki. Ma reggel például találkoztam egy baromi szimpi arccal, akivel - miután kiüvöltözte magából, hogy "Együnk szpidet, együnk már szpidet!" - toltunk egy laza bemelegítős félórát. Nem tudom, hogy neki milyen volt mondjuk, mert a századik dobás környékén már láthatóan nem találta a világát. Mondjátok, hogy rossz ember vagyok, de használtam a nézést, úgyhogy tántorogva elhörögte, hogy "jóvan, bazmeg, de aranyos vagy", aztán majdnem kilőtte egy nő szemét a labdával. Joló!

Címkék: fesztivál bánkitó szan dzsankik leányanya nemleányanya joló!

Szólj hozzá!

what_1401822183.JPG_1280x1280

Nagyon szerettem volna ma arról írni, hogy a múltkor nem is azt ünnepeltük, hogy a Reisz bácsi száz éve forgat, hanem azt, hogy befejezte, és Csehországban, valami kedves fürdővárosban ennek annyira örülnek, hogy szeretnék levetíteni a filmet a fürdőzőknek júliusban. Ettől mindenki nagyon boldog.

Aztán sajnos reggelre kiderült, hogy egyáltalán nem tudhatjuk, hogy szabad-e ilyesmiket leírni, mert mi van, ha valamelyik miniszter például lábgombát kapott egy cseh fürdővárosban, ezért utálja? Vagy ha egy kormánybiztosasszonynak ráragadt a fejére a gumiúszósapka, amit csak jelentős hajáldozatokkal tudott aztán lefejteni? Vagy egy államtitkár egyszerűen utálja a filmeket, mert tinikorában direkt azért vitt el egy horrorra randizni egy lányt, hogy óvón magához vonhassa a félelmetes részeknél, de kiderült, hogy nem bírja végignézni, a lány meg csak röhögött?

Nem tudhatjuk. Nem kockáztathatunk. 

Szólj hozzá!

barszek_1401702761.JPG_1224x1224

Mindenki megnyugvására ezennel bejelentem, hogy nem, nem hagytuk el a Kertet. Mindössze annyiról volt szó az elmúlt egy-két hétben, hogy Faterral két különböző projekten dolgoztunk, és ilyenkor jobb elkerülni a konfrontálódást. Nem azért, mintha hinnék az egész falkavezér-marhaságban, de a férfiaknak olykor szükségük van egyedül töltött időre. Most, hogy átlagosan másfél menstruáló nővel élek együtt, azt kell gondolnom, hogy a nőknek is.

Mindenesetre tegnap diadalmasan visszafoglaltuk a minket megillető helyeket, ki-ki a sajátját, ugye. Marha sok új alkalmazott van, és azt gondolom, hogy nekem, mint leendő örökösnek, fontos rajta tartanom a mutatóujjamat (faszom se tudja, hogy nekem van-e olyan...?) a történések ütőerén. Úgyhogy igyekszem bölcsességet és megfontoltságot sugározni azzal, hogy visszarázódásként először a megfigyelő szemszögét foglalom el. Éppen ezen a bárszéken.

Hogy a Stünczike mindezalatt mit csinál, arról tényleg halvány fogalmam sincs, hálistennek.

Szólj hozzá!

tivadarok_1401614976.JPG_1280x1280

Tudom, hogy kicsit drámaian zártam az előzőt, de mostanában elég sűrű hangulatingadozásaim vannak. Kikészített a tüzelés, úgy is, mint lakótársat és úgy is, mint férfit. Tudom, hogy mindig mindent igyekszem általános derűvel szemlélni, de szerintem soha senkinek a (meg nem lévő) heréire annyi utalás még nem érkezett, mint az enyéimre mostanában. Muter, aki siratja a "gyönyörű, szőrös kis mogyorókat" (akkor minek vágattad le, bazmeg?!), Fater, aki siratja az elmúlt férfiasságomat (akkor miért az olasz tengerparton kávéztál ahelyett, hogy megakadályoztad volna, bazmeg?!), plusz MINDENKI más, aki valami érthetetlen okból nagyon szeretné látni az Irmával közös utódainkat. Még csak az kéne, jesszusom. De tényleg. Én amúgy már elfogadtam, hogy mindenféle identitástól mentes entitás vagyok (igen, ezt fogadtam el), nem is hiányoznának azok a kurva herék, ha nem hozná fel kétpercenként valaki. Stüpi is ki lesz miskárolva, hiába suttognak, mikor erre terelődik a szó (kétpercenként), nem most jöttem le a falvédőről. Ő még nem jött le a falvédőről, szóval nem vágja. Nem igazán lehet vele erről beszélgteni, pedig próbáltam felelős idősebbként leülni vele, hogy akkor szaporodás, meg gyermekvállalás. De elég hamar elkalandozott egy frissen kidobott banánhéj után, aztán közölte, hogy szeretne egy pónilovat csillámos sörénnyel; így baromi nehéz. Csak remélni tudom, hogy nem ejti teherbe egy random törpe udvarló, mintegy véletlenül. Mert ne legyenek kétségeink, látom a jövőt: én szaladgálhatok majd a cumisüvegekkel, meg a felmosószettel, amikor éhesen pisálnak be a kis korcsok, Stüpi meg majd hengergőzik valami réteken. 

Hogy kerülne rétekre? Áá, tényleg kivagyok idegileg. Szerencsére azért még vannak lélekmelengető pillanatok. Tegnap például elmentünk megünnepelni, hogy a Reisz bácsi éppen századik éve forgatja a filmjét (vagy valami ilyesmi), és ott volt szinte az összes nő, akit megesz a fene értem. Alap, hogy Veronika néni szagúan jöttem haza, sőt, csekkolom, de szerintem még mindig kitart az illatfelhő. Nóra nénivel, aki messze a legkedvesebb hölgyismerősöm, nagyon megnyugtató és mély beszélgetést folytattunk a közelmúlt eseményeiről, gyakrabban kellene találkoznunk. Annamária néni, akivel szerintem hasonlítunk, hozta a szokásos Porcikaszagot, és üzentünk annak a macskának Irmával az Annamária néni nadrágján, hogy egyszer még összefutunk. És voltak Zágon meg Kristóf bácsik is, akiknek Dagi egyszerre mászott bele az ölükbe, mert rám akart tromfolni, miután felmásztam a Veronika nénire. És persze mindenki fotózott és meg volt hatva, hogy mennyire tudom, hogy mikor hova kell nézni és hogyan, de hát ismerjük el: ebből élek.

Szólj hozzá!

banatosszuz_1401547002.JPG_1280x1280

Sajnos Száva néni teljesen letiltotta, hogy olyan fotókat posztoljak, amin például a szimbolikusan véres szivecskés lepedő látható, vagy közeli a megvakuzott punikáról. Pedig nyilván nem várható, hogy ennyi idő alatt lecsengjen a tüzelés-hisztéria, totál ebben égünk, ha élhetek ezzel a közepesen vicces fordulattal. Így aztán mára maradt egy izgalmas gazdasági modell illusztrációja: Irma a küszöbön. A küszöb a Lumen kávézóhoz tartozik, a kísérlet lényege pedig akkor körvonalazódna igazán, ha végre akadna egy lelkes közgazdász, aki lemérné, hogy százalékosan mennyit ront/javít a bevételen az, ha egy cuki, de a külvilággal semmiféle kapcsolatot nem ápoló lénytől nem lehet közlekedni. 

Hmm. Azt hiszem, idegösszeomlásom van.

Címkék: tüzelés szakállas nő lángoló puni organikus akadály

Szólj hozzá!

tuzel_1401438595.JPG_1280x1280

Úristen!!! Mikor már senki nem gondolta volna, mikor már senki nem feltételezte! Menstruál a szakállas nő!!! Nem a Koncsita, ő valószínűleg még mindig nem, hanem Stüncz, született Irmalin Formalin!!! Abbahagyom a felkiáltójelezést.

Teljesen le vagyok dermedve, hogy őszinte legyek. Sötét sarkokban megbújva várom az eljövendőket. Nyugalmat erőltetek magamra, de ez finoman szólva is csak látszólagos, az álca mögött reszketek, mint a nyárfalevél. Az életünk most már sosem lesz ugyanaz (ide jólesne egy felkiáltójel, de én betartom a fogadalmaimat). Abszolút váratlanul kezdődött az egész, Muter talált maga mellett néhány csepp vért a földön, aztán biztos, ami biztos, beletapicskolt. Természettudósokat meggyalázóan penge logikájával összerakta, hogy a vér elkenődik, tehát friss. És ki feküdt a vér mellett, sandán pislogva? A Dagi. Muter akkor megvizsgálta a punikát, és minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy KI VAN NYÍLVA. Tádááám.

Mindenki tudja, hol tartottunk ezzel a témával: Stücc betöltötte a kettőt, lényegében öreg, mint az országút, aztán se híre, se hamva a nyiladozásnak. Nem járt egy tisztességes udvarló a háznál (jézus, kezdek úgy beszélni, mind Nagyfater nagyfaterjának a nagyfaterja se, totál rámnyomja a bélyegét a konzervatív-keresztény közgondolkodás. Vagy hogy mondják ezt.), csak a törpe férfiak próbálták fetisizálni néha a Ligetben, ez volt a szexuális élet kimaxolása részéről. Mi lesz most? Csordákban vonulnak majd utána? Itt fognak csöngetni éjjel-nappal? Lent állnak, és rávetik magukat Irmára, ha kilépünk az ajtón? Mit fognak hozzám szólni? El fogják hinni, hogy csak lakótársak vagyunk? És mi a helyes hozzáállás a részemről? Nem kellene kiadnom egy nyilatkozatot erről az egészről? Vagy tegyek úgy, mintha minden a normális lenne? DE HÁT HOGY TEHETNÉK ÚGY, MINTHA MINDEN A NORMÁLIS LENNE, HA EGYSZER NEM AZ?

Hmm. Amúgy most, így a pánikroham tetőfokán ránéztem a kis bébidollra. Be kell látnom, hogy egyelőre semmiféle változást nem produkál, leszámítva, hogy elképesztő kitartással, csattogva pucolja magát folyamatosan. Ami egyébként kurva idegesítő, talán annyit kellene tennem, hogy megkérem Mutert, vegyen neki betétet. Vagy tampont, vagy intimtörlőkendőt, nemtom, mit illik.

 

Szólj hozzá!