HTML

Tivadar - Isten ajándéka

Friss topikok

  • simonlevy: Te Tivadar, nem úgy volt, hogy szerdán jelentkezel itt a blogodon?! Hogyan fogsz így dzsilliárdoka... (2013.05.17. 17:33)
  • Nancy Spungen: Ó az az ördögi elkaphatatlan tollból kirepülő labda. Ezek szerint téged is megtréfált. Legközelebb... (2013.04.23. 20:35)
  • SimonLevy: Tivadar, nem lesz folytatás? Nagyon tetszik amiket írsz! (2013.04.03. 20:03)
  • Nádori: Tivadar, szóljál már a Muternak, hogy vegye fel a telefont, vagy jelentkezzen vagy valami. (2013.03.21. 18:44)
  • Nancy Spungen: Kert az jó lesz végre, addig is tornatermi foglakozás a Moziban. Amúgy én sem érzem annyira ezt az... (2013.03.18. 12:26)

orvosi_1411548016.JPG_1280x1280

Nyugodt szívvel állíthatnám, hogy ez a hangulatos kép a szokásos évi seggbevaló alkalmából készült, de akkor embereset hazudnék. Valójában az egyáltalán nem szokásos seggből való utáni megkönnyebbülés első percei örökíttettek meg. Muter és Fater már vállt vállnak vetve szomorkodtak a leendő hullám felett, de szerencsére a Pélidoktorurat kemény fából faragták, nem ijedt meg egy rojtosra fosott ánusztól. Amíg otthon törpejártam reszketve, komolyan felmerült, hogy esetleg mérgezés áldozata lehetek. Ez annyira szívbemarkoló gondolat volt, hogy azonnal vizionálni kezdtem a felháborodásról, ami majd futótűzként terjed el a Kert és a Klub törzsvendégei között, akik aztán spontán menetet alkotva torlaszolják el Budapest főbb csomópontjait, talpig barnában, szimbolikusan lobogó fülekkel. Bár ez nem tudom, mennyire valósítható meg spontán, ruházkodásban a barna annyira nem népszerű szín. Mindegy.

Szóval - a helyzetemhez mérten szerintem teljesen érthetően - éppen újabb és újabb ormait hódítottam meg a nárcizmusnak, miközben az okostelefonok már égtek a kezekben. Muter gyomorból sóhajtva hadarta el, hogy ha valóban megmérgeztek volna, milyen mértékben okádnék mostanra vért, illetve leginkább lennék halott fél napja legalább. Ezt tehát nagyjából elvetettük, de mielőtt visszatértünk volna a szimpla vírusfertőzés unalmas gondolatához, Fater, akivel addig egymáson ültünk, drámai arccal felszólította Mutert, hogy keressen rá a kutyák öngyilkossági szokásaira. Na most. Előfordulhatna, hogy nem vagyok annyira szociálisan érzékeny, a Vizslamentést naponta csekkoló lény, mint amilyen vagyok. Így nem tudnám pontosan értékelni, hogy a mai világban a napi betevő hepidog a gondoskodás csimborasszójának számít. Vagy - Prüttyhöz hasonlóan - csúszhatnék át éppen a nyári bágyadtságból az őszi kókadtságba, alkatilag. De vajon van-e olyan kiábrándult költő, elhagyott szerelmes vagy frissen bukott bróker ezen a világon, aki az önsajnálat dágványaiban dagonyázva arra a következtetésre jut, hogy akkor most halálra fossa magát?! Hogy Iván bácsit idézzem - FOR REAL?

Mindenesetre addig nagyon vigyáztam, amikor jött a roham, akkor elrohantam a szomszéd bejárata elé kilőni, amit ki kell, ezután viszont lelkifurdalás nélkül raktam Fater ölébe a cuccot.

Egyébként azóta jól vagyok, sőt, már másnap jól voltam. A Pélidoktorúr az injekciók után azt mondta, máskor ne zabáljak bele dölgött galambokba, de ötletem sincs, hogy jutott egyáltalán eszébe ez az undorító lehetőség. Fúj.

Címkék: halál öngyilkosság rendelő fosáshányás pélidoktorúr őrjöngő gyász

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://tivasuvadar.blog.hu/api/trackback/id/tr476726725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.