HTML

Tivadar - Isten ajándéka

Friss topikok

  • simonlevy: Te Tivadar, nem úgy volt, hogy szerdán jelentkezel itt a blogodon?! Hogyan fogsz így dzsilliárdoka... (2013.05.17. 17:33)
  • Nancy Spungen: Ó az az ördögi elkaphatatlan tollból kirepülő labda. Ezek szerint téged is megtréfált. Legközelebb... (2013.04.23. 20:35)
  • SimonLevy: Tivadar, nem lesz folytatás? Nagyon tetszik amiket írsz! (2013.04.03. 20:03)
  • Nádori: Tivadar, szóljál már a Muternak, hogy vegye fel a telefont, vagy jelentkezzen vagy valami. (2013.03.21. 18:44)
  • Nancy Spungen: Kert az jó lesz végre, addig is tornatermi foglakozás a Moziban. Amúgy én sem érzem annyira ezt az... (2013.03.18. 12:26)

21.
március

Tivadar Suvadar  |  1 komment

Jájj, hát annyira fáradt vagyok, hogy zsibbadnak az ujjam párnácskái, de első a kötelesség, úgyhogy beszámolok az elmúlt 30 óráról.
Arról már volt szó, hogy a Muter foglalkozását tekintve egy számítógéphez van nőve. Látható élvezetet nem okoz neki a dolog, sőt, többnyire fel-alá járkál ingerülten, magában beszél, aztán elalszik a szőnyegen, este meg ki van bukva, hogy alig haladt (de mivel??). Ez addig ment így, amíg tegnap reggel bele nem csapott a felfedezésnek az a villáma, hogy neki most írói elvonulásra van szüksége. Perfekt, csak azt nem tudom, mért nem számolta ki, hogy ha mi is ott vagyunk, az neki kettővel több a magánynál; ezt a kettőt pedig nem kérdezte meg, hogy oké-e így lelépni. Na mindegy, hát felvonszoltuk magunkat Dobogókőre. Én valahol a Batthyány tér környékén elvágtam a talpamat valami városi mocsokban, úgyhogy összevéreztem a hév-megállót, a hévet, Pomázt és a volánbuszt is, ezen mindenki kiakadt, leszámítva természetesen engem. Közben végig beszélgetni kellett, először egy nénivel, aztán egy félosztálynyi kisfiúval. Nemtom, mi van mindenkivel, de ha engem meglátnak, valamiért mindig elkezdik sorolni az összes valaha volt élő és holt kutyájuk fajtáját, méretét, nevét, satöbbi. Kit érdekel, de komolyan? Hát vagy megjelenik személyesen a vonatkozó Prézli, akkor megszagolom, aztán ha szimpi, akkor mehet a közös farkcsóva, de így nem tudom értelmezni a szitut, úgyhogy ilyenkor inkább elnézek másfelé. A Stünczike levedzett a héven is, lassan Muter is hajlik arra, hogy talán pszichoszomatikus a dolog, mert a hév nem autó.
Egész szépen sütött a Nap, úgyhogy tulajdonképpen mind a hárman örültünk a leendő nagy sétáknak, amik majd minden bizonnyal megszakítják a Nagy Írói Elvonulást, már amennyiben rajtunk múlik, és biztosíthatok mindenkit, hogy rajtunk múlik. De aztán a buszon az egyik kisfiú felvilágosította a Mutert, hogy odafönn bizony félméteres a hó. A Muteron kívül-belül látszott, hogy ennek a gondolata eddig nem futott át a Nagy Írói Agyvelőn, kívül főleg azért, mert tornacipő volt rajta és az összes közös cuccunk elfért a kis tornazsákjában, tehát vélhetően nem volt nála viharkabát, hótaposó és anorák.
És úgy is lészen, ahogy a kis Patrik mondta. Muter persze, akiről a Nagymutert ismerve IS néha azt gondolom, hogy nem anya szülte, szóval ő úgy tett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő most vászoncipőben fog a hóban gázolni. Ez volt az első olyan pont, hogy úgy éreztem, le kell róla vennem óvó mancsaimat, úgyhogy elszaladtam. És akkor találkoztunk Brúnóval. Brúnónak göndör fehér szőre van, ilyen pamacsszerű, de méretre normális. A faterja helyi, vele sétáltunk két órát, mutogatta, hogy hol szoktak szaladni az őzek, vaddisznók, meg vadnyulak, de én nem láttam egy vadhangyát se, talán a hó miatt. Minden rendben volt egy darabig, Brúnóban is volt lóerő, szóval körbejártuk a helyet, a Stünczike meg csattogtatta a déli szempilláit, hogy őzike, meg nyuszika. Aztán addig sikerült csattogtatni, hogy a Brúnónak végül is feltűnt, hogy a Puninak punija van. Komolyan azt se tudtam, hova nézzek, hát van kellemetlenebb, mint azt nézni, ahogy az embernek a húgát próbálják meghágni? Szóltam először a Stünczikének, hogy Stünczike, igazán nem akarok beleszólni (pedig bele akartam), de talán ezzel még várhatnátok, de legalábbis addig, hogy ne legyek jelen. De a Stünczike persze csak tekergette magát, meg vihorászott, franc se tudja ilyenkor, hogy most végül is örül ennek az egésznek vagy nem. Először nem vettem annyira komolyan, de aztán kezdett elharapódzni a helyzet, én meg nem ma jöttem le a falvédőről, tudom ám, hogy mi sülhet ki az ilyesmiből. Az egy dolog, hogy nem kívánok egy nemi beteggel együtt lakni, de amit még kevésbé preferálnék, az egy alomnyi kiskutya, akiket nyilván nekem kellene a nevemre venni. Szóval akkor szóltam a Muternak, hogy a Stünczit egy erőteljes szülői rántás választhatná csak el a leányanyaságtól, akkor pedig a Névtelen Bácsi gyorsan leszedte a Stüncziről a Brúnót.
Ezek után egy panzióban laktunk, Muter szerint nagy szerencse, hogy a kiterjedt filmes műveltségem azért még nem terjed ki se a Ragyogás, se a Pszichó című filmekre. Tegnap este erre mondjuk esély sem volt, mert kettő csatorna működött a tévén, úgyhogy csak valóságshow volt meg híradó, egyik se érdekelt.
Ma reggelre sikerült betemetődni félig, ez a Mutert arra inspirálta főleg, hogy átaludja a nap nagy részét, aztán ugyanazt csinálta, mint otthon. Hmm. Tök jó volt amúgy a fák között szaladgálni, csak mellkasig ért a hó, az égből hullott a latyak, a köd miatt nem lehetett látni és állatira fújt a szél. A panzióban megjelent két mopsz, ők voltak az egyedüli vendégek rajtunk kívül. Az egyik egy csaj, kétszer ránéztem, soha többet nem jött közel. A srác, Tedi, ő viszont - na mit csinált? - belehabarodott a Stünczikébe. Ha mostantól ez lesz, akkor nagyon szépen meg fogom kérni a Mutert, hogy vigye vissza a Stünczikét oda, ahonnan elhozták. Én próbálom őt megvédeni mind erkölcsileg, mind fizikailag, de lehetetlen, mert állandóan kitekergeti magát a hatókörömből, aztán csak kokettál. Szóval itt már róla is levettem a mancsom, mert Stünczike. Egy mopsz? De a Stünczi csak laposakat pislogott, miközben Tedi(?) lábujjhegyre állt, hogy röfögve szagolgathassa a punit. Mindezt egy étteremben. Fertő.
Szerencsére a semmiből hirtelen felbukkant a Fater, mert a Muter ugyan otthon hagyta a telefonját és úgy általában minden mást a Nagy Írói Agyvelő kivételével, de neki eszébe jutott, hogy talán nem akarunk behavazva ücsörögni a szívcsakrán, úgyhogy hazavinne minket, ha gondoljuk. Gondoltuk. Szeretem a Fatert.

Címkék: utazás dobogókő

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://tivasuvadar.blog.hu/api/trackback/id/tr15227935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nádori 2013.03.21. 18:44:00

Tivadar, szóljál már a Muternak, hogy vegye fel a telefont, vagy jelentkezzen vagy valami.